Nyelvek

  • English
  • Hrvatski
  • Magyar

Szakmai tréning - Csáktornya

2017. november 2-án a REDEA Fejlesztési Ügynökség által került megrendezésre „A régióbeli intézmények kapacitásának fejlesztése rövid élelmiszerláncok létrehozásával” című műhelytalálkozó. A műhelytalálkozó az "AgriShort" projekt keretében került megrendezésre, melynek fő célja, hogy összekapcsolja az intézmények és szolgáltatók képviselőit és a mezőgazdasági szektor képviselőit a határmenti térségben, valamint lehetővé tenni az ismeretek és készségek jobb átadását az érintett szereplők körében, továbbá az intézmények ösztönzése abban, hogy a rövid élelmiszerlánc modellek bemutatásával aktívan vegyenek részt a mezőgazdasági szektor fejlesztésében.
A műhelytatálkozó elején Sandra Polanec Marinović asszony a REDEA Fejlesztési Ügynökség vezetője köszöntötte a résztvevőket, ezt követően Matija Posavec úr Muraköz megye prefektusa üdvözölte a résztvevőket. Posavec úr beszédében hangsúlyozta, hogy a megyéknek és önkormányzatoknak a változás kezdeményezőinek kell lenniük, ezért Muraköz megye egy intelligens fejlesztési politikát kíván tervezni, megoldásokat és lehetőségeket kínál a helyi gyártóknak és kisvállalkozóknak, hogy módszeres fejlesztési tevékenységeket és kapcsolatokat generáljon, amelyek a fenntartható fejlődéshez vezetnek.
A műhelytalálkozó első részében Valentina Hažić projektmenedzser asszony tartott egy bevezető előadást, melyben bemutatta a „Rövid élelmiszer láncok és a versenyképes agrárgazdaság létrejöttének megalapozása térségi és intézményi együttműködések életre hívásával“ című Interreg V–A Magyarország–Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 által támogatott projektet. Valentina Hažić előadása során kiemelte a rövid élelmiszerláncok fontosságát a helyi fejlesztés keretében. A rövid élelmiszerláncok növelhetik az általános gazdasági tevékenységet, a foglalkoztatást és az agrár-élelmiszeripari ágazat versenyképességét, és így pozitív hatást gyakorolhatnak a helyi közösség életszínvonalára.
Dušanka Gajdić asszony, a Križevci Mezőgazdasági Főiskola szakembere bemutatta az agrár-élelmiszeripari ágazatban végzett kutatások eredményeit, valamint a szakértői javaslatokat a rövid élelmiszer láncok létrehozására Kapronca-Krizsevác és Muraköz megyékben.
A műhely első részének végén Željka Gudelj-Velaga, Vidékfejlesztési osztályvezető asszony bemutatta azokat a tevékenységeket és intézkedéseket, amelyeket a Földművelésügyi Minisztérium vállal Horvátországban, a rövid élelmiszerláncok létrehozásának ösztönzésére.
A műhelytalálkozó második részében Moya Kneafsey – az élelmiszer- és helyi fejlesztés professzora, Coventry Egyetem, Anglia – tartott egy interaktív előadást, melynek keretében a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy SWOT analízist készítsenek a rövid élelmiszerláncok létrehozásáról a saját régiójukban. Az azonosított erősségek, gyengeségek, lehetőségek és veszélyek képezték a cselekvési terv kidolgozásának kiindulópontját, melyben a résztvevők bemutatták az álláspontjukat és javaslataikat a rövid élelmiszerláncok létrehozására.
Az AgriShort projekt keretében két további műhelymunka kerül megrendezésre decemberben, továbbá novemberben egy ausztriai tanulmányút kerül megszervezésre, ahol a résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy jobban megismerjék a terület jó gyakorlatait és a rövid élelmiszerláncok különböző modelljeinek kialakítását és működtetését.

A rendezvényen készült fotók megtekinthetőek a honlap galériájában.

A bemutatott előadásanyagok letölthetőek a honlap "Letöltések" menüpontjában.